Szkeptikus Társaság

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Dupla csapás végzett a dinoszauruszokkal?

E-mail

65.5 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok majdnem mind kipusztultak (a theropoda csoport közel 10 000 faja még manapság is itt repked, csipog, kárál körülöttünk). Bár evolúcióbiológusok egy kisebb csoportja úgy gondolja, hogy a többi dino kipusztulását egy közel  kétszázezer évig tartó, sok lávaömléssel egybekötött folyamatos vulkáni tevékenység okozta, a vezető elmélet az, hogy az ok egy meteorbecsapódás lehetett. Ennek kráternyomát fedezték fel a Yukatán félsziget északi részén (Chicxulub). Egy nemrég megjelent cikk szerint lehet, hogy két találat is érte akkor a Földet...

Már egy ideje gyanús volt e tekintetben az Ukrajna területén található Boltiszk-kráter, amely szintén ebben az időben keletkezhetett ugyancsak meteorbecsapódás következtében. A kutatók itt vizsgálták a páfrányok spóráinak időbeli gyakoriságeloszlását. Egy elmélet szerint a spórák számának időszakos megugrása egy rétegben azt jelentheti, hogy azelőtt nagy pusztítás történhetett, ami után a kopár területeket pionírként betelepítő, és versenytárs nélkül ellepő páfrányok száma hihetetlenül megnő. A kutatók találtak is egy pollenben gazdag réteget a megfelelő korú üledékes kőzetekben. Ez felelhetett meg a boltiszki becsapódás utáni időknek. Azonban 2-5 ezer évvel későbbi rétegekben egy újabb "spóra-csúcsot" találtak. Elképzelésük szerint ez jelentheti a chicxulubi becsapódás hatását.

Mindezek az indirekt megfigyelések tovább erősítik az elméletet, hogy a nem madárszerű dinoszauruszok kipusztulását égi kataklizmák okozták. Természetesen nem zárható ki az sem, hogy mindehhez hozzájárult az indiai félszigeti vulkáni tevékenység sem.

Forrás: Skepticblog

 

Mi ez a hírfigyelő?

A Hírfigyelőben olyan - főleg magyar nyelven megjelent - hírek közül szemezgetünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az általunk tárgyalt témakörökhöz. Ritkábban beveszünk egy-egy érdekesebb tudományos hírt - csak azért, mert valamiért különlegesnek tartjuk.

A híreket könnyed formában tárgyaljuk; hozzáfűzzük véleményünket, gondolatainkat. Válogatásunk, tárgyalásunk szubjektív, bár igyekszünk a híreket a tudomány nézőpontjából értékelni. Mi is tévedhetünk, ezért mindenki figyelmét felhívjuk arra, hogy nyugodtan kételkedjen, és járjon utána információinknak!


Copyright © 2012 Szkeptikus Társaság. Minden jog fenntartva.
Joomla!

  English (United Kingdom)   Hungarian (formal)